Gyönyörű nők, pénz, csillogás, hírnév és valami baromira nagy probléma a fejekben.
Sajnos nem tudom másnak látni ezt a szánalmas erőlködést, amit a legszebb, legjobb színésznők jórésze tesz.
Mindenük megvan. Látjuk, hogy egy mezei mackónaciban is tökéletes lenne a megjelenésük, de persze várjuk a vörös szőnyeg ruhakölteményeit. Jönnek és mi ámulunk, de aztán olyan régi-új trendet kell ruha gyanánt elfogadnunk, ami semmi egyéb, mint háló, tüll, csipke vagy valami textilnek látszó anyag, amiből mindössze a textilt érzékeljük hiányként. Ha ugyanezt felvenném Szegeden egy szalagavató bálra, nem érnék haza, már levennék rólam a keresztet. Mi ez a ketős mérce? Mit várnak a színésznők ezután a férfiaktól? Miért sírnak és traumatizálódnak, ha egy ilyen negligé után valaki ajánlatot tesz? Me too? De izék a férfiak? Hát hogy a fenébe ne? Egy szál bugyiban parádézni és utána szűzlányként várni a tiszteletteljes megbecsülést?
Gondolom megideologizálják maguknak, hogy önkifejezés, meg egyenlőség...bár a férfiak mind felöltözve, testüket takaró ruhában jelennek meg, szóval ezt a magyarázatot nem értem.
Amit gondolok, az a szánalmas és görcsös magamutogatás, a hírekben megjelenésért, a szóbeszédért, a pénzért...kár értük, mert csinosak és kívánatosak lennének egy decensebb darabban is, ami sejtet, de nem mutat, észrevétet, de nem hivalkodik, megcsinosít a fantázia minden vágyakozásával és értékes, egészséges önbecsülést üzen a kapaszkodó közönségességgel szemben. Mert ez az. Azért az még eszembe jut, hogy hová lehet ezt még fokozni? A vagina mikor kerül a vörös szőnyegre? JUJJJJ
A nő mindig, minden kultúrában a sejtelmességével és titokzatosságával nőtt túl a vágyakat felkorbácsoló testiségén, mely lehetett a legszebb vonzás, ám ha könnyen hozzáférhetővé vált, értéktelen használati tárggyá minősüt. Ez ellen emelik a szavukat többek között azok a pucérruhát viselő híres nők, akik saját magukat tárgyiasítják el ezekben a ruhákban. A gálán már az eddigi munkájukat díjazzák. A pucérkodással pont a valós teljesítményükről terelik el a figyelmet, saját maguk alacsonyítják le önmagukat és a női nemet a puszta testiség szintjére. Én egy legyintéssel intézem el magamban őket és emelt fővel bőven többnek érzem magam, mint a császár új ruháját kölcsönvevő celebek. HA-HA-HA
Kép: Luo Li Rong nőt ábrázoló bronzszobra
