Az IGAZIT meglelvén ott állsz egy halom kérdéssel, ahogyan én is tettem, hogy ez akkor most, hogy is van pontosan? Reményekkel teli új életszakaszom küszöbén állva a hogyan továbbhoz nem volt receptem. A múltam értékeivel és nehézségeivel egyaránt megpakolt bőröndömmel egy olyan puzzle összeillesztésére vállalkoztam, amiben minden darabnak legalább hat oldala volt, ha nem több. A gyerekeinken és az exeinken túl a csalódások generálta félelmek és az anyagi újrakezdés nehézségei is így -úgy, de gátolták a közös kép kialakítását.
Mi jó helyzetben voltunk még a fentiek ellenére is, hiszen legalább mindkettőnknek volt fedél a feje felett, ami ugye nem kényszeríti az embert átgondolatlan lépésekre. Mégis, az IGAZI megérkezésével a változtatás igénye mindkettőnkben megjelent, miközben a gyakorlati kérdések sokaságával szembesültünk nap, mint nap. Hogyan mutassam be a gyerekeknek? Mikortól hozzam haza? Együtt akarunk élni? Ha igen kinél? Jó lesz ez a gyerekeknek? Persze, hogy szeretem a gyerekeket, de jobbára az enyémeimet. Ők sem tűnnek lelkesnek. Hányadik oldala is ez a kirakósomnak? Még egyszer közösbe fogni egy pasival? Most akkor együtt nyaralunk, vagy külön karácsonyozunk?
Már nem csak két emberről szól ez a kapcsolat. Mindenkinek keresni kell a kedvét egy ilyen össznépi buliban. No, igen, de a kisgyermekek szülői rajongásában ott van a féltékenység, a kamaszok nem-érdekel-mit-csinálszában az undok viselkedés a szeretett és vágyott társ felé.
A nőnek akkor is az az igazi, ha mindig számíthat a párjára, de közben fél a csalódástól és óvja a gyermekeit a fenti érzésektől valamint a párkapcsolatát az ilyen nehézségektől. A férfi, ha komolyan gondolja, talán gyorsabban összeeresztené a családtagokat, de aztán hamar belátja a szerzett és okozott lelki sérülések után, hogy ez nem ugyan az, mint amit anno gyermekek nélkül, a közös jövőt tervezgetve élt át. Különben is: egy ilyen helyzetben mit jelent a közös jövő? A heti randi és alvásrendet? Esetleg tudunk nyaralásban is gondolkodni? Akkor is ki mit fizet? A pasi lovagiasságból tegyen bele többet, vagy esetleg állja az egészet? De ő csak minket szeret, a gyerekeinket szerencsés esetben elfogadja, de őket is fizesse be? Hol a határ? Mit lehet alapnak venni egy ilyen kapcsolatban, ahol sok minden adott, de semmi sem közös és mégis két ember tervezgeti úgy egymással a jövőt, hogy a gyermekeit egyik sem akarja a háttérbe szorítani? Ez haladó szint, Kedveskéim. HA-HA-HA
A válaszok nem egyértelműek. Egy ilyen kapcsolat nekem Benjamin Button különös életét juttatja eszembe, ahol visszafelé zajlik a főhős élete. Negyven plusszosan kb. az van, hogy már minden adott: gyerekek és saját elképzelések az életről, ami nem kicsit nehezíti meg a közös időtöltést és szemléletváltást. Úgy érzi az ember, ha majd nem lesz akkora a felelőssége a most vele élő gyermekek miatt, lehet több magánélete. Tiszta Benjamin Button a párkapcsolatot tekintve.
A kérdések mindegyike beszélgetést és egyeztetést igényel. Nincs más út, nem lehet elvárni egyik féltől sem, hogy gondolatolvasóként tegyen a kedvünkre vagy erőn felül kelljen felvállalnia bármit is, amit a közös élet hoz. Aki nem beszéli meg ezeket a sarkallatos pontokat, máris hanyatlásnak indította új kapcsolatát. Merjük kimondani melyek a mi elképzeléseink, hol szeretnénk segítséget kapni a közös életvitel során, mi az, amit mi tudunk hozzá tenni a közös boldogsághoz és boldoguláshoz. Lehet egy közös nyaralás a gyermekekkel fele-fele pénzből és mellé egy kettesben töltött utazás, amit a férfi áll, mert ugye királylányt választott vagy mi a szösz? HA-HA-HA Ha ennél többet is tud és akar biztosítani a férfi, fogadjuk szeretettel, hiszen a gondoskodás ilyen megnyilvánulása kifejezetten férfias. Mi nők majd megteremtjük azt a hátteret és élményadagot, amiért szeret hazajönni, oltalmazónkká válni és királyként élni velünk.
De hogyan éljünk együtt…vagy külön? A mozaikcsalád szép terv, de nehéz terep. Nem gondoltam sosem, hogy egy ilyenben részt veszek, mert sok próbálkozásról hallottam, amelyek leginkább kudarcba fulladtak és mindig az érzelmi intelligencia hiányát mutatta a helyzet. Ha mégis ezt szeretnétek, előtte csináljatok végig legalább két hét nyaralást a gyerekeitekkel, és ha ezt a családbarát edzőtábort ügyesen teljesítitek, talán menni fog. HA-HA-HA Hogy miért? Mert a kicsik úgy sem hagynak sok időt nektek, a tinik meg undok beszólással keserítik meg a hangulatot. Ezt emeljétek köbre, mert a mindennapokba úgy hazaérni, hogy vajon melyikünk gyereke lesz nehéz eset és ezt ki, hogyan bírja kezelni, nem a meghitt otthonok velejárója. A kivételek persze lehetnek, de azért ritkák, mert ritka a sértettség nélküli válás is. Ahol pedig a múltat idéző negatív érzések napi szinten vannak jelen, a gyerekek sem ússzák meg az érzelmi kivételezést az egyik szülő javára, ami így a másik szülő és annak párja felé goromba és tiszteletlen bánásmódban nyilvánul meg.
Az együttjárás nekem egy jó köztes megoldást nyújtott a mozaikcsalád és a fantom-kapcsolat lehetőségei között. Közös programok a gyerekekkel, itt-ott alvás és egy tudat mindenki számára, hogy mi az új felállás, jó élményeket hozott. Az időtényező és a higgadtság itt is nagyon fontos. Nekem például jól jött az a cselekvési terv, miszerint a kamasszal való első találkán, bármi történjék is, mosolyogni fogok…így aztán ura voltam, ha nem is a helyzetnek, de legalább magamnak. HA-HA-HA. Szóval, a semleges terepen, érdekes programra szervezett bemutatkozás a gyerekek számára mindig hagy egy kis egérutat, ha kínos nekik a beszélgetés, az új társnak pedig jó terep, hogy közös témát vagy élményt találjon párja gyermekeivel. A kisebbekkel, lassan szoktatva őket az új ismeretséghez egészen jól működik az ilyesmi. Persze hallottam már a nevelőapa ruháját ollóval kicakkozó kislányról, de a türelem szerető gyereket terem. HA-HA-HA A nagyobbaknak is kell az idő, talán még több is, főleg, ha a válás valós háttere tisztázatlan számukra és a saját gondolataikon túl ne adj Isten, negatív befolyásolás áldozatául is esnek.
Itt álljunk meg egy szóra! Mindannyian exek vagyunk a volt házastársunk szemében, így mindannyiunkra vonatkozik ez a szakasz. Exek lettünk, de szülők maradtunk, így a legfontosabbnak gyermekünk lelki békéjét kell tekintenünk. A sértettségből, fájdalomból, bosszúból űzött egós játszmáinkban a volt társ felett érzett pillanatnyi fölény sajnos csak gyermekünk mindennapi frusztrációját és jövőbeni boldogtalanságát alapozza meg. Az ilyen gyerektől nem csak a másik szülőt távolítjuk el hosszú időre, hanem minden egyes találkozás a gyerek szemében lehúzott szülővel rossz hangulatban telik, de legalábbis megmérgezzük gyermekünk másik szülőjével, azaz a másik felével töltött idejét! A gyerekek visszatükrözik szüleik érzéseit. Ha utálkozva, bántóan nyilatkozunk volt párunkról, a gyerek is ezt a csúnyán egyoldalú valóságot fogja elhinni. Hibáztatni fogja azt a szülőt, aki miatt szerinte felrobbant az ő egyetlen biztonságos univerzuma. Fél és ezért harcol mindazokkal, akik az univerzum visszaállításának útjában állnak. Az elköltözött szülő ellen, annak új párja ellen. Ki kívánja ezt a lelki állapotot a saját gyermekének?! Na, ugye hogy senki épelméjű nem akar rosszat a porontyainak? Szóval itt visszacsatolok az együttjárás intézményéhez, ami kicsit is normális körülmények között egy jó darabig élhető, aztán ebből szépen, kisebb változtatásokkal tovább lehet lépni, ellentétben a fantom-kapcsolatok igazi zsákutca mivoltával.
Mi az a fantom-kapcsolat? A láthatatlan és önző szeretők világa. Egy semmi, hiszen mind a benne élők, mind a családtagjaik számára hamis képet mutat. Az, hogy csak az örömteli és gyermektelen időnket, azaz nem a teljes és így nem a valós életünket osztjuk meg valakivel, igazán felszínes ismeretségi szint. Ebben a kapcsolati formában a gondjainkkal jórészt magunkra maradunk. Aki ezt választja, ne várjon valódi támaszt és megértő társat a bajban, szinte előre borítékolható az önbizalomvesztés és a senkihez sem tartozás érzése. Ilyenkor ugye, simán benne van a pakliban egy újabb „társ” keresése, mert hát az önbizalom az azért kellene…Ha még gyerekek is vannak, ők egy fantom-kapcsolatot nem tudnak kezelni, hiszen nincs kihez kötni az anyának/apának van egy barátja sztorit. Talán még hiú ábrándokat is szőnek szüleik kibéküléséről, hiszen akiről ugyan tudnak, de nincs jelen, az igazából nem is létezik. Mindenképpen nehezített szinten küzdik végig ezek a gyerekek a válás valós akadálypályáját, ahol az újrakezdés bizony a legtöbb esetben a fő cél egy egyedül maradt szülő számára. A valóság sosem rossz, ha nem hallgatjuk el és szeretettel, jóindulattal beszélünk a történésekről. Legyen annyi vér a pucánkban, hogy felvállaljuk az új életünket, az új valóságunkat! Ja, hogy a másik fél nem akarja? Akkor ugorj az előző blogbejegyzésemre és olvasd újra az IGAZI leírását.
Meglátásom szerint az együttjárásosdi áthidalhatja a nehézségeket, mert nem vagyunk összezárva "idegen" gyerekekkel, és nekik sem kell kényszerből velünk lenni, hogy aztán már csak az utálat jusson nekünk osztályrészül tőlük.
Sok türelem, megértés és elfogadás mellett élheti túl a kapcsolat ezeket a fejezeteket. Az IGAZI persze így ismerszik meg.
Kép: Benjamin Button különös élete c.film - Brad Pitt és Cate Blanchett
