A gyerek az iskolában épp a meséről és annak típusairól tanul. Szépen felmondta, tudja, hogy a mese csodálatos és varázslatos elemeket tartalmazó kitalált történet. Elmondja, hogy vannak állatmesék és csalimesék, meg tréfás mesék is. Ügyes. Aztán másnap, a dolgozat után szomorúan meséli, hogy nem sikerült fényesen. Nem tudta az egyik meséről, hogy az egy reális mese, azon túl, hogy népmese is.

-Melyik mese volt? – kérdezem.

-Az a sós, amikor só nélkül főz a királylány az apjának. –feleli.

-Rémlik. Miért is reális? – kérdeztem.

-Nem tudom pontosan, de elmesélem. –mondta. A királylány, miután kitagadta az apja, mert a szeretetét a só fontosságához hasonlította, egy erdőbe tévedt, ahol egy évig tengődött, mikor rátalált egy királyfi, aki egy órán belül feleségül is vette. Majd meghívták a lány apját egy só nélküli ebédre, amitől mindjárt kisimult az apa-lánya viszony.

-Kislányom, ez nem lehet reális mese! Tényleg ezt mondta a tanár néni? –hüledeztem. Mi az, hogy betévedt egy erdőbe és nem egy farkas falta fel vagy nem egy vaddisznó öklelte halálra és még csak nem is egy útonálló sanyargatta, hanem egy királyfiiiiiii találta meg?! És mi van? Kevesebb, mint egy óra múlva, már házasok is lettek?! Ilyen nincs, ez nem reális! Ez inkább tündérmese, a definíció szerint csodás elemekkel, varázslatos fordulatokkal. Csak is tündérmese lehet. Egy tündéri fantázia szüleménye…

…vagy elképzelhető, hogy nekem is inkább erdőbe kellene járnom egy férjért? HA-HA-HA